Hogyan készül?
Egy találkozón megbeszéljük, milyen elképzeléseitek vannak, és elmondjuk tapasztalatainkat.
Mi azért dolgozunk két operatőrrel, mert képzeld el, hogy pároddal állsz a pap előtt. Az operatőr a pap mellett, kicsit mögötte szokott elhelyezkedni, az egyik oldalon. Ennek megfelelően csak egyikőtöket tudja szemből felvenni, ezért a vőlegény vagy a menyasszony fontos pillanatai egyszerűen kimaradnak a filmből. Ha csak egy operatőr van, kénytelen ilyenkor gyors mozgással átszaladni időnként a másik oldalra, hogy mindkettőtök arcából rögzíthessen valamit, de persze sosem lehet tudni előre, hogy mi fog történni, tehát ez a szaladgálás vagy bejön, vagy nem. És ha még sikerül is neki két irányból rögzíteni, a folyamatos szaladgálásával elrontja a meghitt pillanatot. Hiszen a násznép azt fogja látni a fogadalom és gyűrűhúzás közben, hogy egy ember szaladgál körülöttetek.
Természetesen mindig részt veszünk a fotózáson is, erről nagyon szép klipet lehet készíteni, hiszen a fotózáson ragyog a legszebben az ifjú pár. Hozhattok zenéket is a klipekhez, de mi is adhatunk zenét, hiszen ebben már nagy gyakorlatunk van.
A Legszebb pillanatok klipet mindig elkészítjük, amely egy igazi filmszerűen megkomponált romantikus klip az újdonsült házaspárról. Ilyen film csak egyszer készül az életben, megismételhetetlen pillanatokat örökít meg. Érdemes áldozni rá, dolgozni azért, hogy ez a kis klip és a teljes esküvő úgy legyen megörökítve az utókornak, hogy mindig szívmelengető érzés legyen újranézni a felvételeket. És nem csupán az esemény, hanem a film kivitelezése miatt is élmény legyen újra és újra megnézni.
Gondolj bele, mennyi előkészülettel, rohangálással, izgalommal járt az esküvő megszervezése, és milyen csodálatos lesz a végeredmény. Mennyire szép a menyasszony és milyen jól fest a vőlegény, milyen fantasztikusra sikeredett a buli, mennyire finomak voltak az ételek, a szertartáson a szülők is elsírták magukat. Ezeket a csodálatos pillanatokat meg kell örökíteni, és nem mindegy, hogyan, nem mindegy, milyen lesz a film.
A bulin általában hajnal egyig maradunk, de persze megegyezés szerint tovább is… Az anyag utómunkája, vágása, effektezése kb. 3-4 hétig tart.
FONTOS! Az időpontok folyamatosan telnek! Ha tetszik az ajánlatunk, érdemes hamar lekötni a te napodat.
A technikáról és a forgatásról
Sony Z7 HDV nagyfelbontású kamerával és állvánnyal dolgozunk, és ami nem elhanyagolható szempont, mi alkalmazzuk az úszó-lebegő kameramozgást elősegítő steadycam kamerastabilizátort. Mivel ez egy harminckilós szerkezet, melyet operatőrünk magára ölt (mint egy mellényt), ezért természetesen nem a teljes esküvőn használja, hanem a fotózáson és alkalmanként a bulin is.
Szoktunk kérni a pártól 10-15 percet a steadycam jelenetek felvételére külön is. Esküvői film csak ezzel a szép lebegő mozgással lehet teljes. Mi tartózkodunk a filmbe bekevert sok effekt, rózsa, lufi, stb. alkalmazásától. Nézzétek meg, hogy ezek használata nélkül, csak jó érzéssel, odafigyeléssel, szeretettel is csodálatos filmet készíthetünk.
Két kamerával, két operatőrrel megyünk, így biztosan nem maradunk le a fontos pillanatokról. Általában a teljes esküvőről 8-10 óra nyersanyagot rögzítünk. Ez a vágatlan nyersanyag, ezt a hatalmas mennyiséget 2 órára vágjuk.
A megérkezést, várakozást lerövidítjük, de természetesen a szertartások lényegét az eredeti hanggal meghagyjuk. Tehát a fogadalmak, a pap beszédének részletei, az igen kimondása, és minden fontosabb jelenet jól hallható.
Ha csak egy kamerás lenne a forgatás, előfordulhatna kisebb szalaghiba (új kazetta esetén, új kamerával is), vagy egyéb hibák a teljes esküvőn, az operatőr mozgása alatti jelenetek kiesnek, ez mindenhol így van, ahol egy kamerával rögzítenek megismételhetetlen eseményt. Ez nem az operatőr hibája, hanem szükségszerű következménye annak a ténynek, hogy megismételhetetlen eseményt nem szabad egy kamerával rögzíteni.
Mi ezért csak két kamerával vállalunk esküvőt. Ha minden szempontból biztosra szeretnél menni, akkor a második kamerán nem szabad spórolni, mert azon túl, hogy sokkal izgalmasabb vágást, még mozgalmasabb és érdekesebb filmet tudunk számodra vágni a két kamerás felvételekből, ezen túl még biztonságot is nyújt a második kamera a kisebb hibákkal szemben. Több szem többet lát. Két operatőr két irányból mutatja be a történéseket.
Tudnod kell, hogy a bulin a kép kicsit sötétebb és szemcsésebb lesz, hiszen ott általában nincs megfelelő fény a kamerának, de a film ettől még élvezetes lesz a bulis részeken is. Ha a vendégeket nem zavarja, használunk kameralámpákat.
A hang a templomban sokszor visszhangos ott, ahol az operatőr áll, ezt nem tudjuk kiszűrni, ez templomtól függ.
Vegyünk példaként egy televíziós élő közvetítést egy templomi miséről. Minimum 4-5 kamerával, hangmérnökkel, egy autónyi technikával érkezik a stáb. És nem azért mert szeretnek kisbusszal felvonulni. Hanem azért, mert a jó hang rögzítéséhez és hibátlan felvételekhez több kamera, valamint komoly hangtechnika kell.
A profi, színvonalas film trükkje
A trükk nem csak a technikában van. Hanem a tehetségben. Hiába rendelkezik egy operatőr a legdrágább kamerával, steadycammal és hiába vonultatja fel a filmes világ teljes eszköztárát, ha nincs benne tehetség. Erre születni kell. Bizony sok esetben unalmas látásmóddal, unalmas beállításokkal és remegő felvételekkel találkozhatunk. Ez a vágásra is igaz.
Nagy tévedés azt hinni, hogy a jó operatőr egyben jó vágó is. Ez két külön szakma, melyek szorosan kapcsolódnak egymásba. Egy jó vágó pontosan tudja, hogy mit várhat az operatőrtől, milyen lehetőségek és nehézségek adódnak forgatáskor, mint ahogyan a jó operatőr is tudja, hogy a vágáskor mire lesz szükség, mit tehet és mit nem tehet a helyszínen. Persze előfordul hogy az operatőr egyben profi vágó is, de nem feltétlenül van ez így.
Persze sok példát láthatunk arra, hogyan lehet elrontani a profi operatőri munkát egy hozzá nem értő vágással. A vágó is művész. A vágó határozza meg a film hangulatát, a vágónak köszönhető, hogy a végeredmény mennyire lesz érdekes, izgalmas, egyedi, romantikus és felemelő. A jó filmnél nem vesszük észre, hogy azt valaki készítette. A jó esküvői videó magával ragad, művészi hatásokkal eléri azt, hogy te is átéld az esküvő szép eseményeit, megismételhetetlen pillanatait. Természetesen sokszor találkozunk olyan operatőrrel aki fantasztikusan tud vágni is, én csupán arra hívtam fel a figyelmet, hogy ez két külön szakma, és a kettő az egyben vagy három az egyben funkció általában a műszaki berendezéseknél sem feltétlenül működik jól.
Ezért amikor esküvői videóst választasz, az első amit az ajánlatában keresned kell, a tehetség.
Miért kerül ennyibe az esküvői videó?
Általában aki nem szakmabeli, azt gondolja, hogy egy rendezvényről felvett videóért nagyon sokat kérnek bizonyos stúdiók vagy operatőrök.
Természetesen vannak akik tényleg sokat kérnek. De ez nagyon relatív. Ha egy operatőr mondjuk egy esküvőre komoly technikával érkezik, 3CCD-s nagy HDV kamerával, steadycam-mal, stb., ez bizony komoly beruházás részéről. Az eszközt ki kell termelni. Az ilyen kamera viszont tökéletes képet biztosít.
Az már a megrendelő döntése, hogy megfizeti a minőséget vagy sem. De azt a tévhitet mindenképpen szeretném eloszlatni, hogy a mondjuk 160-200 ezer forintot kérő operatőr olyan jól keres. A laikus számára ez úgy tűnik, hogy az operatőr kiment egy napra, egy napig dolgozott, és ezért ennyit elkér.
Hát bizony ez nem így van.
A munka csak a forgatás végén kezdődik. Az operatőr a munka végeztével bemegy a stúdióba a kb. 8 órányi kazettával.
Ezután következik a munka másik nagy része, a vágás. A 6-8 óra nyersanyagból a vágó kiválasztja a jó jeleneteket, részekre bontja őket. Kivágja a hibákat. Utána újra válogatnia kell, hiszen átlagosan 2 órás lesz majd a végleges film. Aztán klipet készít a legszebb pillanatokról. Ehhez nagy koncentráció, és sok sok idő (és még több tehetség) kell. Ha rutinos a vágó, még akkor is 5-6 napos munka legalább egy esküvői film vágása.
Itt fontos hangsúlyozni, hogy a mi esetünkben nem egy mindössze 30 perces összefoglaló vágásáról van szó. Hanem két órás kész filmet adunk, és ennek készítéséhez sok idő kell.
Ha összeadjuk a gépórákat (2 operatőrünk megy ki), a vágást, a forgatást, a dvd felmenüzését, a dvd grafikai tervezését, a dvd írását, szitázását, a dvd visszanézését (ellenőrzés), stb., valamint hozzáadjuk a drága technika amortizációs költségeit (hiszen muszáj profitot termelni ahhoz, hogy a technika színvonala ne romoljon), akkor bizony kiderül, hogy az ár egyáltalán nem sok. Sőt, nálunk ár-érték arányban a legjobb ajánlatot kapod.
Lehet persze azt mondani, hogy van, aki 40.000 forintért elkészíti a filmet. A válaszom az, hogy persze hogy van. De ennyi pénzért nem ugyanazt nyújtják, mint a profi kamerával kiálló, profi operatőr és vágó. Bizony nem ugyanaz lesz a film minősége.
Miért ajánljuk a HD esküvői filmet?
Elsősorban azért ajánlunk hd formátumú esküvői filmet, mert a modern lcd vagy led televíziók már képesek a hd felbontás megjelenítésére. És egy blu-ray lejátszó már 20 ezer forint körül kapható.
Az nem szorul magyarázatra, hogy a HD filmek sokkal jobb minőségűek, a kép élesebb, élethűbb, szebb, és esküvői videód még romantikusabb, izgalmasabb lesz ha a látványos hd felbontásban készül a forgatás és vágás. Sokan megkérdezték már tőlünk, hogy miért kerül többe a hd esküvői film, hiszen a kameránk így is úgy is hd-ban rögzít.
Azért drágább ez az eljárás, mert drágább a hd kazetta (duplája), egy esküvőre legalább 8-10 kazetta szükséges két kamerával. Valamint sokkal hosszabb a vágási idő, tovább számol a gép. És ne feledkezzünk meg a blu-ray lemez írásának magasabb költségeiről. Tehát a hd esküvői film nagy színvonalbeli különbséget takar, sokkal művészibb hatások érhetők el egy nagyfelbontású hd kamerával. Az árat növeli az eszközök amortizációs költsége, hiszen hd felvételekhez profi kamera kell, és nem elhanyagolható a számítógép árfekvése sem, hiszen a hd videovágáshoz a legdrágább gépekre van szükség. Ezért van különbség a hd vagy normál esküvői filmgyártás árában.
Esküvőd egyszer van, és a filmet érdemes a legkorszerűbb technikával készíttetni.
A mi esetünkben pedig két kamera közül is lehet választani, normál dv felbontású kameránkat más, kisebb költségvetésű produkciókhoz tervezzük.
A lemez szerkesztés
Miután elkészült a film vágása, kezdődhet a dvd (vagy blue-ray) menü szerkesztése. Egy dvd lemezre max. 1 óra filmet írunk, így megőrizhető a maximálisan jó minőség. A filmet menükre bontjuk, előkészületek, polgári esketés, fotózás, templomi szertartás, és a buli, menyasszonytánc, valamint a Legszebb pillanatok klip. A lemezt egyedi szitázással látjuk el.